Hírek
2019. Június 28. 09:42, péntek |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: MTI
Összesen 24 ezer háztartásban nincs áram Szabolcsban

Körülbelül 24 ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás a csütörtöki viharral érintett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken – közölte az E.ON szóvivője pénteken az MTI-vel.
Varga Ivett elmondta, az ítéletidő utáni órákban volt a legkritikusabb a helyzet, a leszakadt vezetékek és a kidőlt villanyoszlopok miatt akkor mintegy 60 ezer fogyasztónál szünetelt a szolgáltatás.
A folyamatosan végzett helyreállítás miatt ez a szám péntek délelőttre a harmadára csökkent, de hatvan településen, illetve egyes településrészeken továbbra sincs áram - mondta a szóvivő.
Megjegyezte, Tiszakanyáron például kilenc, Jármiban pedig öt kisfeszültségű oszlopot tört ketté, vagy döntött a földre az orkánerejű szél, a helyreállítást a vonalszakaszokon jelentkező többszörös hibák is nehezítik. Megyeszerte közel ötven villanyoszlopot rongált meg a vihar.
A szolgáltató szakemberei és szerződéses partnerei folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán, az E.ON emellett Somogy, Tolna és Baranya megyékből is küld szerelőcsapatokat a szabolcsi településekre - jelezte Varga Ivett.
A vihar a nagyfeszültségű elektromos hálózatban is károkat okozott, az MTI információi szerint Kisvárda és Ajak környékén nagyfeszültségű távvezetékeket szakított le és ezek vas tartóoszlopait rongálta meg a szél.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Belföld
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar, majd visszatér a napos, száraz idő
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. Június 16. 07:13, hétfő | Belföld
A közel-keleti háború kapcsán is Brüsszel hülyeségeiről beszélt Orbán Viktor
A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, mi pedig nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg.